Káposztasaláta recept fejes káposztából ecettel, köménymaggal, vízzel, sóval és cukorral, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy könnyed, finom és egészséges saláta, s elkészíteni is viszonylag könnyű, csak meg kell várni, hogy az ízek összeérjenek benne.
Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a káposztasalátát. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni az elkészítés során.
Káposztasaláta recept
Equipment
- közepes tál a saláta összeállításához
- egy kisebb tál a salátaöntet elkészítéséhez
- Káposztareszelő
Ingredients
- ½ kg fejeskáposzta
- 1 evőkanál só (a káposzta lesózásához)
A salátaöntethez
- 1 bögre víz
- 1 kiskanál őrölt köménymag
- 2 dl ecet (10%-os)
- 2 evőkanál porcukor
- 1 kiskanál só
Instructions
- A káposztasalátához a káposzta külső leveleit leszedjük, majd egészen vékony csíkokra vágjuk.(Ha van nagy lyukú reszelőnk vagy káposztagyalunk, azt is használhatjuk.)
- Ezután a káposztát egy közepes tálba tesszük, besózzuk, s a sóval alaposan elkeverjük.2-3 órát állni hagyjuk, hogy levet eresszen a káposzta.
- Amikor a káposzta levet engedett, a kinyomkodjuk, s a levet kiöntjük.
- Ezután egy kisebb tálba a vizet, az ecetet, a cukrot és a sót összekeverjük.Amikor a cukor is feloldódott, a salátalébe szórunk kevés őrölt köménymagot.
- Ezután a kinyomkodott káposztára ráöntjük a salátalevet, majd pár órára, vagy akár egy éjszakára is hűtőbe tesszük, hogy a káposztát átjárja a savanykás ízvilág.
Gyakorlatias tanácsok a káposztasaláta elkészítéséhez
A káposztasaláta ugyan időigényes, de érdemes vele foglalkozni. Ha egyszerre nagyobb mennyiséget csinálunk belőle, üvegbe téve hetekig eláll a hűtőben tartósítószer nélkül is.
Amitől igazán finom lesz, hogy 2-3 órát a sóban áll. Ettől lesz olyan finom, mint az éttermi.
A másik fontos összetevője az őrölt köménymag, mely kiemeli a káposzta ízét. Egyes receptek ugyan írják azt, hogy egy kis serpenyőben pattogtassuk ki a köménymagot, de ezt csak akkor tegyük, ha alapvetően rajongunk a köménymag ízéért.
Mivel az ecetes káposztasaláta ízvilága jelentősen eltér az amerikai káposztasalátától, ezért annak egyik fontos ízesítőjét, a hagymát nem érdemes a káposzta mellé beletenni az ecetes lébe. A répa és a majonézes öntet nélkül a káposztához nem illik annyira.
Ha mindenképpen tennénk a káposzta mellé valami finomat, akkor az lehet egy piros vagy sárga héjú paprika (TV, kápia vagy kaliforniai).
Sőt, egyes vidékeken erős paprikát is tesznek a káposztasalátába, hogy sok savat csináljon a nehezebb ételekhez.
Amivel igazából még játszhatunk, az az ecet mennyisége, illetve a minősége.
- A fenti recept nem túl savanykás. De ha szeretjük az erősebben ecetes ízeket két-háromszor annyi ecetet is adhatunk a salátaléhez (mely a csípőspaprika ízét is kiemeli).
- Ha pedig valami különlegesre vágyunk, kipróbálhatjuk alma-, balzsam- vagy fehérborecettel is a káposztasalátát.
Tipp: a salátalébe ne tegyünk túl sok sót, mert a besózás után bőségesen lesz a káposztában.
Az elkészült káposztasaláta nagyszerű étvágygerjesztő előétel is lehet, de nagyszerűen illik a sült húsokhoz, a rántott húshoz, vagy akár egy jó pörkölthöz is.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a káposztasalátát, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, neked is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.