Korhely saláta recept savanyú káposztával, virslivel, almapaprikával, majonézes öntettel, az elkészítés részletes leírásával.
Mely könnyen és gyorsan elkészíthető, kíméli és támogatja a gyomrot, s még finom is.
Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a korhely salátát. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni az elkészítés során.
Korhely saláta recept
Equipment
- kisebb tál az majonézes öntet elkészítéséhez
- közepes tál a saláta összeállításához
Ingredients
- ½ kg savanyú káposzta
- ¼ kg almapaprika
- 3-4 szál virsli
- 1 fej lilahagyma (kisebb)
- 3,5 dl tejföl (2 doboz)
- 3 evőkanál majonéz
- 1 evőkanál mustár
- 1 csipet só
- 1 csipet őrölt fekete bors
- kevés cukor
Instructions
- A korhely salátához a majonézt összekeverjük a tejföllel, a mustárral, a sóval, a borssal, a cukorral és a apróra vágott hagymával.
- Az így elkészített öntete állni hagyjuk egy kicsit.
- Közben a káposztát rövidebb szálakra vágjuk fel.
- A virslit vékony karikára szeleteljük, az almapaprikát apró darabokra felvágjuk.
- A hagymát is megpucoljuk, s apróra összevágjuk, kézzel picit szétszedve a rétegeket.
- A zöldségeket ezután összekeverjük, majd hozzáadjuk a majonézes öntettel is.Alaposan összekeverjük az egészet, majd hűtőbe rakva állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Gyakorlatias tanácsok a korhely saláta elkészítéséhez
A korhely saláta elkészítésének sokféle változata van, amiben az eltérést a felhasznált zöldségekben van.
A legtöbb receptben a virsli és a savanyú káposzta megtalálható, de például az almapaprika helyet van, aki főtt és összevágott burgonyát tesz a korhely salátába.
A hagyma is változatos lehet. Sok receptben lilahagyma helyett vöröshagyma szerepel, de tulajdonképpen egy arasznyi póréhagymával vagy pár vékony újhagymával is elkészíthető a korhely saláta.
Az arányok sem egységesek, mert több receptben a savanyú káposzta van túlsúlyban, míg mások inkább a virsli arányát növelik meg.
Ha szeretnénk a virsli ízét picit kiemelni, érdemes a felszeletelés előtt pár percre forró (lobogó) vízbe tenni, s hagyni átforrósodni, hogy az ízei a felszínre kerüljenek.
Majd miután picit kihűlt, felkarikázni, s hozzátenni a saláta többi összetevőjéhez. (Természetesen ebben a helyzetben a a víz felforralásával kezdjük el a korhely saláta összeállítását.)
Ha pedig ecetes (csípős) almapaprikát teszünk a korhelysalátába, akkor egy markáns, csípős salátát fogunk kapni.
A majonézes öntet elkészítésének fortélyai
A változatosság a korhely saláta öntetére is igaz (ami a legtöbb esetben egyfajta tartár mártásként is felfogható),
Egyik recept inkább több mustárt tartalmaz (amitől az egész salátaöntet karakteresebb lesz), míg másik receptben a tejföl helyett joghurtot találni, amitől savanykássá válik a végeredmény.
Sőt, több receptben chili is szerepel a hozzávalók között, amitől a korhely saláta kifejezetten csípős lesz.
A fenti receptben egy középutas megoldást találunk, mely sem nem túl csípős (kevés benne a mustár, s nem került bele chili), sem nem túl savanykás (maga az öntet nem, csak a káposzta savanykás).
A majonézes öntethez
- a felhasznált tejföl lehetőleg 20 százalékos legyen, hogy a homogén állag eléréséhez legyen elegendő emulgeáló hatású anyag az öntetben.
- a mustár is lehetőleg sima legyen (s ne valamilyen csípős fajta), mert a túl erős-csípős íz képes a többi összetevő ízhatását elnyomni.
- a sóval és a cukorral érdemes óvatosan bánni (mely a majonéznek is összetevője), mert könnyen túl sós vagy túl édessé válhat a majonézes mártás.
- és természetesen ugyan ez igaz a citrom levére is, ami akár elehet egy lime leve is.
- Ha picit több ízt szeretnénk a mártásba belecsempészni, extra ízként használhatunk barnacukrot.
Amihez, ha igazán finomat szeretnénk csinálni magunknak, akkor a majonézt is előtte elkészítjük házilag.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a korhely saláta, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.